szóval az effajta buszos utakon jönnek elő azok a turista-archetípusok, amik minden ilyenen megtalálhatóak. az olyanok, mint a jópofa-szerepben tetszelgő alkesz (esetünkben a viszkidzsoni nevet kapta a keresztségben), vagy a mindig mindent jobban tudó hatvanas (akik általában úgy néznek ki, mint hofi a piálaföldben tinatörnerként), netán a valamilyen kütyüvel rendelkező megalomán bajszos köcsög, mindig képesek feldobni egy-egy ilyen túra hangulatát.
egyébként remek volt, meg minden. leszámítva a buszvezető zavarbaejtő töketlenkedéseit (nyilván furcsa látvány lehetett pölö egy helyi kissrácnak, amint egy busznyi magyar egy istenhátamögötti malopolák falu istenhátamögötti mellékutcájának autószervizébe hajt be megfordulni. nemlényeg; az út során legalább nyolcszor kavart el a szerencsétlen), az idegenvezető beszédhibás, retorikailag összefüggéstelen, ámde félórás megnyilvánulásait, és a fent említett díszpéldányok jelenlétét, tényleg hangulatos út volt.
krakkó betyárszép. én máig nem értem péel, hogy mitől van ebben a városban október vége felé is ekkora élet az utcákon. komolyan szívet melengető volt. auschwitz kissé tolakodó némely ponton, talán a sok turista okozta kommercializálódó légkör miatt. birkenau a maga szerénységével sokkal többet hat az emberre, pedighát. zakopane meghát egy ékszer. egyszer majd nem ártana jobban meglesni, ahogy krakkót is mondjuk. részemről akár le is telepednék ott egy pár hónapra...
és a magyar-lengyel barátság jegyében (nomeg a wikipédiás származási-kultuszom mia) innentől polska feliratos macifelsőben járom majd a miskolci uccákat.
menjetek lengyelbe!
