peenuts1000 1 month ago 4 

de most tényleg, végre megcsinálom a fosdolgozatot, itthon döglenék, játszanék a vice cityvel, hallgatnám az új prongot, torche-t, 16-t, erre itt fúrnak az ablakom mellett, de úgy, hogy a gondolataimat nem hallom.

szombaton, bazmeg. hogy verné bele a ménkű a művezetőtökbe a tulipános istenfaszát, azt.

az a rész ugye megvan a keresztapából, amikor mike lelövi mccluskeyt és sollozzot, majd kitör a háború és a család katonái matracokra költöznek? na, a matracos rész alatt egy bácsika zongorál, akit willi cicci néz merengve. a bácsika francis ford coppola papája, carmine, a dal meg a this loneliness nevet viseli, e:

elég szépen benne van a negyvenes évek vége ebben a másfél percben, úgy hiszem.

nu, most mindjárt meglesz a százezredik karakter, utána már csak a pöcsölés lesz vele, irodalomjegyzék, miegymás. pénteken nem aludtam, úgyhogy megdöntöttem a legutóbbi rekordot, ezentúl 38 óra az egyvégte.

mondjuk az alvás ma is kimaradt, de legalább elkészül a fosdolgozat. és végre foglalkozhatok egy csomó pöpec dologgal. legalább egy hétig.

utána fényelhetem a tételeket a fosvisgára.

jaigen. rég volt már muzikalitás, úgyhogy következik siku szájensz és nászau zumbi előadásában az ámoh dzsi mujtu.

ma kaptam egy mélt a numero7 nevű remek cégtől, miszerint a tavaly októberben megrendelt product lemezem ma megérkezett, úgyhogy ha szeretném, el is küldik.

mi lenne, ha még kapkodnának is?

semmi különös, írom ezt a fost, május kettő a leadási határidő, természetesen most is az utolsó két hétre hagytam a legjavát, visszatérnek a régi, aktív egyetemista éveim rutinjai, az időelbaszások, kávék literszám, bár ez most jóval szolidabb, haladok is vele, csak kár, hogy nem az lesz belőle, amit akartam, de nem érdekel már. lépnék tovább.

apám ma behoz egy kék kendőt, rajta egy fehér címkével, mosolyog diadalittasan. a címkén a következő felirat: 1988. IV. 14, Zolika. engem is beszerveztek, szerencsére az úttörésig már nem jutottam el, kilépett belőlem a párt.

tiszta szerencse ez egyébként, visszagondolva a kora tizenéves éveimre, amikor meggyőződéses vadbalosként agitáltam, meg vitáztam olyan dolgokról, amikről lövésem nem volt, mert mindig mások véleményeit köptem vissza... nagyon gusztustalan kis úttörő lettem volna. a kisz-tagságig talán már nem jutottam volna el, vagy ha igen, valami téglaként bomlasztottam volna őket belülről.

na, vissza az észt bankválsághoz.

férfiatlan, vernyákolós poszt következik most, kérlekalássan, melynek témája a ma reggelre cipóra dagadt fél arcom. az előzetes sejtések beigazolódása dr. fürjes doktornál történt, miszerint a - legyökérkezelt, pár hónapja koronával ellátott - csapos fogam csatornájának vége begyulladt, így azt ki kéne kapni. volt nagy öröm.

öt ponton lidokain-injekció (amikor már az orrodat sem érzed), majd egy gyors rántás, és le is jött a korona. a csappal együtt. ez végsősoron egy pozitív dolog volt, ha a dolgok rendeződnek, meg lehet majd próbálni visszarakni. ez egy ötven rugós koronánál nem elhanyagolható. na de ami ezután jött, azt senkinek.

ugyanis a gyökértömést kellett kitessékelni, ami alapjáraton nem jár mészárlással, az enyém viszont egy nagyon ragaszkodó gyökértömés volt, így egy negyedórás szeánsz keretében tépődött ki, több epizódban, hogy a kedves asszisztensnőnek is lett légyen dolga, amíg a rántásoknál kétoldalt a fejemet fogta, nehogy véletlenül leszakadjon a nyakamról.

már épp vártam az első izzadtságcsepp boldog megszületését a homlokomon, amikor az utolsó húzdmeg-ereszdmeg után előbukkant az utolsó darab, melynek végén ott figyelt rám a tályog, ártatlanul, megilletődve, véresen. néztem rá vissza furán.

tamponálás után jöttek a jó hírek: holnap kontroll (külön jó, mert így nem tudok ma elutazni borihoz, akit harmadik hete nem láttam), napi háromszori antibiotikum-, valamint kétszeri gyulladáscsökkentő-kúra, jegelés, pihenés. ideális szakdolgozat-írási állapot.

na, ennyi. nem is fájt, ha?

úgy fest, hét év aktív nemhallgatás után ismét felfedeztem magamnak az in flamest.

a reroute lemezzel bezárólag, természetesen.