szóval most dióhéjban az van, hogy az egyik nagy építőipari multinak vagyok az alkalmazottja január kettőig, akik hetekig tanítgattak arra, hogyan cseréljük majd le a magyarországi telephelyeken kiválóan működő jelenlegi rendszert egy olyanra, aminek hatékonyságát a "műanyag késsel kandisznót szúrni" aforizmával tudnám csak akkurátusan leírni.
jó dolog az, amikor tudod, hogy van értelme a munkádnak.
a betanításunk vége felé megkérdeztek minket, ki hova szeretne kerülni. a jól helyezkedők jó helyekre kerültek, a nem helyezkedők meg a maradékra. így megy ez. nekem csak annyi mákom volt, hogy mordorba miskolcra csak ketten akartunk jönni a harminciksz fős létszámból (ki érti ezt?!), így itt is vagyok.
budapesten élő miskolci emigránsból tehát miskolcra emigrált budapesten élő miskolci emigráns lettem: egy városszéli szálloda negyedik emeletén lakom, kilátással az avas sírkőpaneljaira. a hotelt - ahogy a kaját és utazást is - a cég állja, használata pedig erősen indokolt, lévén így csak negyed óra reggel a munkába séta, nem pedig egy órával több.
viszont az elmúlt hetek összes stressze, a mindent az utolsó pillanatban bejelentő spanyol koordinátoroktól kezdve, a szervezési bizonytalanságokon át, a lerohadt telephellyel bezárólag sem tudta tetézni azt a traumát, amit a károly hotel svédasztalosnak hazudott reggelijénél feltálalt hideg teszkós virsli mellé kapott tv2-s mokka szolgáltatott, amiben a műsorvezetőként funkcionáló rákászróbert negyed órán keresztül beszélgetett dr. grespik lászlóval arról, hogy végsősoron komár lászló harmadik felesége megegyezik az ötödikkel, de egyiket sem érdekli az örökség.
brain: molten.
