körülbelül egy éve hatalmas hagyományörző-lázban égtem. friss volt az élmény, hogy bekerültem a miskolci egyetemre, amely ugye a világ első műszaki egyetemének jogutódja, ennélfogva valamilyen szinten kötelességemnek éreztem elmerülni a selmeci szellemben, de amúgy érdekelt is a téma.
aztán a lelkesedés persze fokozatosan kiveszett, de úgy érzem, nem önhibámból. a könyörtelen tények, miszerint a firmák (akik a fő hagyományőrzők; általában végzős hallgatók) többsége a gazdászkaron kizárólag azért csinálja/-ta a balekoktatásokat (ahol a friss gólyákat beavatják az egyetemi élet tudnivalóiba), hogy felszedjen/megdugjon friss gazdászpicsákat, valamint hogy a balekkeresztelő (ahol a tényleges beavatás történik) után tulajdonképp az összes keresztgyereküket (akiket a firmáknak patronálniuk kéne, amíg tudnak) nagyívben leszarják, mind-mind arra ösztökélt, hogy elforduljak ettől a közegtől. és ez még csak nem is egyedi jelenség. hanem általános.
konkrétan az általam választott firmakeresztszüleimet lassan fél, de lehet, hogy már egy éve nem láttam. azaz de. pár napja a keresztapám ment el úgy mellettem köszönés nélkül, hogy húszméteres körzetben nem volt rajtunk kívül senki, én meg álltam.
ollé.
loathsome.
