HTML

vinszi, emberbarát. †
imi, szakállas. †
balázs, esztergás.
pándi, roksztár.
zöld, zöld. †
grafit, hegyes.
grafit, kvlt.
labanc, holt. †
tamás, fotoboltos.
rovó, muzikál. †
hazugság, napi.
interjú, blitz. †
ámbient, dárk.
ízlés, saját.
2008. 03. 30.

a pár hónappal ezelőtti shutdowndayhez képest a tegnapi earth hour egy igen ostoba kezdeményezés, meg is mondom, miért.

a kapcsold ki egy napra a géped egy remek ötlet volt arra, hogy az emberfiát elvonja a gépfüggéstől, felfedeztesse vele, hogy vannak ám könyvek, meg szabad levegő is. biztosra veszem azt is, hogy azok közül, akik aznap kimozdultak, vagy valami mást csináltak, mint a déli rútín, biztos voltak egypáran, akik ott is ragadtak, aztán később már inkább azzal foglalkoztak.
rövidre zárva: volt haszna az egésznek. meg lesz is, mert lesz idén is, ügye.

ezzel szemben az earth hour egy faszság.

többek között semmire nem ösztönöz. azzal, hogy egy órára lekapcsolod az áramot, kurvára nem fog megváltozni (nem változott meg) semmi. aki eddig szelektívbe vitte a petpalackot, meg felhasználta a papír két oldalát, az ezután is így fog tenni. aki meg a budira is x5-össel ment, az nem attól fog észbekapni, hogy gyertyafényben ülsz neki egy órát.

a másik, hogy a villamos hálózatot marhára nem arra tervezték, hogy itt milliók kapcsolgassák az áramot. amikor tegnap a nagyontudatos környezetbarátok lekapcsolták az áramaikat, az erőművekben ugrásszerűen lecsökkent a fogyasztás, de mivel az áramot nem lehet berakni a fagyasztóba, hogy elálljon (és mivel egy csomó helyen nem tudják rugalmasan csökkenteni a villamosenergia-termelést - régi, széntüzelésű üzemeknél pölö), ezért le kell állítani sok helyen a termelést. ez akkor a legjobb, amikor lejár a sötétzöldek egyórás szeánsza, és megint minden ugyanúgy megy tovább, mint este nyolcig. azaz mindent visszahelyezni üzembe, még ha ezzel kábé annyi energiát basztunk ki az ablakon, mint amennyit az egyórás ökörködéssel nyertünk.
ujjé.

takarékoskodni nem egy nap kell, hanem minden nap. ez az, amit egyáltalán nem üzen ez a nap.

pont, mint a karácsony. pár napra mindenkit szeretek, aztán meg a te kurva anyádat, aztat.

jöhetne ide most az obligát mágyáross, de ide most nem, mert ez globáliss.


kapcsol.

14:25 - guLi

komment

2008. 03. 25.

"Meghorzsolódott egy magyar katona válla Irakban"
index.hu / MTI

nem tűntem el, csak izgalmakkal telve az életem.

ma mondjuk érdekes volt, mert indultam oroszra hazulról, és ahogy odaérek a villvéához, konstatálom, hogy nem jár a, hanemviszonthelyette van villamospótló. vanezígy, gondoltam én. később viszont azt is észrevettem, hogy minden megállóban áll egy villamos, amiken nem volt ugyan ember, ámbátor sehol máshol se! a buszhoz se jöttek át az enbaz. eltűntek. nekiláttak metrót ásni. nemtom. fura volt.

aztán az újgyőrin átszálltam a cigányjáratra, amit a helyi közlekedésiek 29-esnek neveztek el. ez visz be a felsőoktatásba - délceg hegyrefutással - olyan tájakon keresztül, mint mondjuk vargahegy, csermőke, vagy ruzsinszőlő. városimidzs-építő helyek ezek, énmondom. viszont a mókaság nem itt történt, hanem még korábban, a vasgyárban (ami szintén remek hely, ajánlom minden nemfantom szdsz-küldöttnek), ahol is a helyi esztéká előtt kanyarodott volna rá hős ikaruszunk az útjára, viszont egy meghibásodott tűzoltóautó meggátolta a tovahaladásban.

a röpke negyedórás standolás alatt kényelmesen megcsináltam az oroszházim hibádzó részét, a maradék időben pedig romantikus arccal vizslattam ki az ablakon, bámulva a "márciusi hóesés szikrázó napfénnyel" nevű időjárási kunszt.

de még így is beértem időre.

mert ügyes vagyok.


can you dig it?

21:07 - guLi

komment

süti beállítások módosítása