"Magyarországon a GDP 0,2 százaléka megy a sportra. Hosszú távon a magyar sportfinanszírozás állapota tarthatatlan."
index.hu

"messze jövendővel..."

(istvánnak.)

holvolt, holnem, volt egyszer egy falu, tán még most is áll valahol a keleti végeken, amit alsónyájasnak hívtak, bár ez a név most nem igazán fontos. ám, ha már meg lett említve, érdemes elmondani, igen régi faluról van szó, már árpád apánk is itt legeltette a sok népek nyáját, innen hát a név (az alsó nevet csak a funkcionáriusok toldták hozzá, elvégre mégse lehet a huszadik században egy falu neve szimplán "nyájas").

lakott ebben a faluban egy idős bácsi, akit hogy-hogynem, áristonnak hívtak. nagyon szerette őt a falu népe, de nemcsak azért, mert mindenkivel kedves volt, valamint mindig hegyesre pödörte bajszát, hanem mert ő volt az első a faluban, akinek sikerült fáról neveltetni uborkát.

áriston bácsi ifjúkorában - még a nagy háború előtt - járt a székesfővárosban, ahol egy ismerősét látogatta meg. ezt az ismerősét k.szabónak hívták, és arról volt híres, hogy egyike volt az első magyaroknak, akik fásuborkát tudtak nevelni. ez igen nagy kunszt volt, hiszen fáradságos munka rábírni az uborkát, hogy fáról teremjék. k.szabó sikere felpiszkálta a századforduló magyarjait, kikből egyre több és több jelentkezett, hogy nekik is sikerült a kinevelés.

innentől már csak egy lépés volt, hogy szervezetbe tömörüljenek, majd - az objektív elbírálás végett - fásuborka-szépségversenyeket rendezzenek, melyet úgy határoztak, négyévente tartanak. ezeket a versenyeket uborkiádoknak nevezték el, és azért ülték négyévente, mert ennyi idő kellett ahhoz, hogy díjazható méretűre növekedjenek a zöldségek.

hazatérvén falujába, áriston bácsi igen nagy szakértelemmel látott neki a fásuborkák nevelésének, melyből végre az sült ki, hogy a magyar fásuborkanevelő szövetség egymás után több uborkiádon is aranyéremmel jutalmazta az öregurat. csudájára jártak a faluban a népek, de még a környező vidékekről is jöttek, ami pedig igen ritka volt, elvégre alsónyájas sosem volt fő turisztikai célpont (eltekintve a főtéren álló r.k. templomtól, mely korai barokk stílusban épült, és a megyéspüspök is gyakran látogatta).

a gondok akkor kezdődtek, amikor áriston bácsin eluralkodott a kor, és egyre nehezebben érte fel az uborkafák magasabb ágait. aztán egy júliusi délutánon eltávozott az élők sorából, de a halálos ágyán meghagyta fiának, leventének, hogy vigye tovább a hagyományt, gondozza a fákat, hogy eztán is szépen teremjenek. levente megígérte az öregnek (tehetett mást?! nem tehetett. ilyenkor mindnyájan a legesetlenebbek vagyunk), később aztán bánkódott eleget oktalanságán.

az ifjú ugyanis nem leste el az idős áriston bácsitól a szakmai fortélyokat - őszinténszólva nem is nagyon érdekelték a zöldségek, sokkal jobban szerette a zöldalmát, vagy mondjuk a barackkompótot -, így amikor kilépett a kertbe, tanácstalan arccal vakargatta üstökét. annyit tudott, hogy locsolni kell a fákat (merthát minden növény igényli a vizet), ígyhát csak locsolt, locsolt, locsolt naphosszat.

nem is nagyon nyert már érmet az uborkiádokon.

csak ült a nyárikonyhában egy sámlin, bús pillantásokat vetve a kerti fák koronájára.