most egy olyan kifejezés úszkál bennem, hogyaszongya: két világ határán.
próbálom megfejteni.
volt már róla szó korábban is, hogy azzal, hogy a mi korosztályunk így, a nyolcvanas évek közepén, vagy a vége felé kívánkozott a napvilágra, két, egymástól olyannyira gyökeresen különböző korszak átmenetét éltük meg, hogy csuda. szerintem a többségünk még fel sem fogta ennek a jelentőségét.
példuál én már tudom, mi a divx, a hd, a blu-ray, meg mondjuk a torrent, de az én kölkeimnek már fogalmuk se lesz róla, milyen az, amikor a többórás, égett porszagú, elmélyült falnézés után az ember kezét megsüti a diavetítő. vagy hogy milyen íze van a kópé szaláminak. a tettye sajtnak. hogy milyen fejjel lefelé csüngni a gömbmászóka tetejéről. vagy ha már a pubertás feszeget: micsoda öröm megtalálni egy köteg ökm-et, vagy egy stóc jugoszláv erotika magazint a szekrény legalján.
a gőgös és kétségbeesett nosztalgia segélykiáltásai lennének ezek? lehet. abban sem vagyok biztos, hogy a fentiek mással is hasonló intezitással történtek meg. bennem mindig volt egy hit, hogy minden frissen megérett generáció érez valami tisztelettel vegyes visszarévedést, egy érteni vágyást a felnőttebbek letűnt érájába. hogy milyen lehet egy kétszáz lelkes mátrai faluban lakni a hatvanas években, vagy a már lassan negyven éve megszűnt miskolci négyes villamossal felmenni a tatárdombra...
meglátni, hogy a történelemnek nem csak vihara volt. fuvallata is.
kevés a bizodalmam, hogy a maiak is meglátják.
the sides.
vagy 
