az imént megkaptam egy fórumon, hogy nem értek a focihoz.
ez a nap is eljött.
a hétvégén zajlott szeretett labdarúgóklubom szezononként esedékes nyíregyházi látogatása, mely ezúttal bíróbotránytól, könnygáztól és tomfaütlegtől mentesen zajlott. a meccs után (a tavaly őszihez hasonlóan) most is a vasútállomásra tartó buszra szálltam (ezek általában a város legcsotrogányabb, még épphogy működőképes ikaruszai, melyet csak a szurkolók szállítására használnak), hogy ott kiszakadva a tömegből, visszasétáljak a belvárosba.
ez a kiszakadás most nem úgy sikerült, mint tavaly, amikor egy laza jobbkanyarral átslisszoltam a protektoros robotzsaruk között (most egy ilyenért valószínűleg kaptam volna a kevlárt az arcomba), hanem most kénytelen voltam egészen a peronig a sorfalban maradni. amikor viszont már a vonatra akartak feltuszkolni, megszólítottam az egyik emberarcúbb kéket, hogy hát én nem nagyon szeretnék most vonatra szállni, mert a nőm nyíregyházi, és hozzá szeretnék inkább visszamenni a városba. erre először a személyimet kérte. ekkor én ismételten elmondtam neki miskolci mivoltomat, meg hogy én ennek ellenére szeretnék visszamenni a városba. válaszként egy bazmeget tudott elmondani, aztán inkább elsietett valamelyik részegebb drukkertársamat meggyomrozni.
a másodikkal már nagyobb szerencsém volt. bár ez meg se várta, mit akarok mondani neki, mert egyből egy "szálljonfelavonatra!" szókapcsolattal nyitott, de aztán türelmesen végighallgatta, amit mondok, kattogott egy kicsit az agya, majd megkérdezte elmésen:
- akkor most maga nem akar felszállni a vonatra?
- nem.
(félreáll) - akkor menjen!
bűbájos jelenet volt.
