– Nem tudom, miként üdvözöljem itt Önt: Latinovits Zoltánt, a híres színészt, a Latinovits földbirtokos fiát vagy a legidősebb Gundel-unokát?

– Én sem tudom, kinek köszönjem meg: Komlós Jánosnak, a Mikroszkóp Színház igazgatójának, az egykori ÁVO-s tisztnek vagy a szegedi rabbi fiának?!

na, kettőpontnulla, íme.

csak mert nem szarral dobálózunk, de nem ám.

bele mondjuk nem mennek, mert nem tudom, miért nem, hanem csak ülnek a ceruzán, kivesznek a tálból egy szem magot, aztán ott elfogyasztják, vagy leszabadesnek vele. pedig beférnének, mert méretre ráspolyoztam a bejárat. a vízhez meg még hozzá se nyúltak. válogatós népség.

és ha már a madaraknál járunk, nesze, bagoj.

itt falatozik az egyik.

mellesleg a széncinkék hisztis primadonnák. a kamerás mobilt tartó kezemet ugyanis egyből kiszúrták az ablakban, így addig nem is voltak hajlandóak fényképezkedni, amíg egy fekete bőrkesztyűvel nem álcáztam magam eléggé.

valamit viszont sürgősen ki kell találjak egy fatális konstrukciós hibára. azzal ugyanis nem számoltam, hogy órákon keresztül vízszintesen fog esni a hó, ergo a tálkát (és természetesen a szotyit) teljesen be is lepte a matéria.

az élet kemény.

az imént elkészültem életem első madáretetőjével.

hozzávalók:

- 1 db műanyag dvd-tok (henger)
- 1 db kibelezett golyóstoll
- 1 db jégkrémesdoboz-tető
- 2 db hurkapálca
- ½ zacskó makuka (diósgyőr-meccsről visszamaradt, lehetőleg lulu bácsi által pirított)

az elkészítéskor jól jöhetnek:

- 1 db kombinált fogó
- 1 db szög
- gázláng
- 1 db kalapács

a hatás nem marad el. negyed órája tettem ki, most épp a negyedik széncinke vitt a szájában egy nagyobb darab magot.

bár lehet, ugyanaz volt négyszer.

éltem volna a huszadik század első évtizedeiben.

mert csináltak már pár filmet erről az időszakról, de coppola olyan világot alkotott, amit minden egyes alkalommal el is hiszek.

kár, hogy nem tudom ezt most jobban megfogalmazni.

a trve nagybácsi akkor is elmegy az unokahúgáért az oviba, amikor az ott sincs, mert otthon fekszik betegen. csak nekem nem szóltak róla. sebaj.

viszont nem igazán tudok mit kezdeni az ottani szülők köszönéseivel. rendre lesziáznak, (valszeg azért, mert gyerekkel látnak), pedig egynémelynek a fia is lehetnék. ha udvarias akarok lenni, akkor bunkó vagyok (sziára vissza-jónapotozni), ha meg lazán állok neki, bennem marad a tüske, hogy most lehellóztam egy érett, negyvenes asszonyt.

bah, lárifári.