HTML

vinszi, emberbarát. †
imi, szakállas. †
balázs, esztergás.
pándi, roksztár.
zöld, zöld. †
grafit, hegyes.
grafit, kvlt.
labanc, holt. †
tamás, fotoboltos.
rovó, muzikál. †
hazugság, napi.
interjú, blitz. †
ámbient, dárk.
ízlés, saját.
2011. 05. 15.

azt is kevesen gondoltuk télen, hogy tavasszal beérjük a tirpákokat, de hogy négy fordulóval a vége előtt nyolc pont előnyt csináljunk a téli hét pont hátrányból, arra szerintem senki. ezenközben tegnap, barcikán behúztuk a 13-dik győzelmünket zsinórban, ez en bloc a magyar futballban megsüvegelendő teljesítmény. felemelő érzés most diósgyőr-szurkolónak lenni, a tavalyi centenáriumi szégyen után pedig úgy fest, a karma visszaad valamit, amit eddig elvett.

személyemet érintő fejlemények, hogy készülök a maradék két vizsgámra, ami igazából három, mert júni elején felsőfokúzok angolból. lehet, nem árt majd átnézni hozzá a nyelvtant.

ez pedig annyira zseniális, hogy ide is muszáj bepakolnom. műfajteremtés.

19:04 - guLi

komment

2011. 05. 11.

azért az megint egy gyönyörű korrajz, hogy a fennállásának első bajnoki győzelmét épp megszerző videoton meccsén ma valamivel több mint hétezer ember volt kint. az ünneplés után fél óra alatt kiürült a stadion.

mi tavaly tavasszal a nyitófordulón nyolcezren voltunk.

kiesőként.

22:00 - guLi

komment

süti beállítások módosítása