szóval hogy mi volt ma tegnap.
képzeld el, hogy elindulsz délután háromkor a diósgyőri buszmegállóba. képzeld el, hogy találkozol egy épp szolgálatban lévő mvk-ellenőrrel, aki megszólít, elmeséli, hogy mennyire boldog a mostani sikerektől, és hogy anno ő is a diósgyőrben kézizett, ismerte verébgyurit, tatárt, oláhferit.
képzeld el, hogy elindultok a kocsival, és mindenhol diósgyőr-sálak lengenek az autók ablakából. a tiétekéből is lóg. három.
képzeld el, hogy az ellenfél, a játékvezető és a politika együttes erővel megszakítja a 14 meccses győzelmi sorozatotokat, megverik a csapatodat egy tizenegyessel. egy ország zengi utána, hogy a tizenegyes kamu volt.
képzeld el, hogy búskomoran elindultok hazafelé, majd emőd határában egyszercsak lehúzódnak előttetek a járgányok, kipattannak belőlük az emberek, az öklüket rázzák. nem érted az egészet. melléjük értek, üvöltik az arcodba: "VEZET A VÁC HÁROMEGYRE! BAJNOKOK LESZÜNK!!!" egymásra néztek a kocsiban. a pillanatnyi döbbenet ül az arcotokra.
képzeld el, hogy az autóban mindenki telefonál, hogy mikor van már vége.
képzeld el, hogy miskolc határában megtudod, bajnok lett a csapatod. a csapat, amelyiknek stadionjától 500 méterre születtél. amelyiknek tízévesen kappanhangon ordítottál a meccsein, és amelyiknek a vesztes találkozói után azt gondoltad, azért kaptak ki, mert te kimentél. sírtál is emiatt. amelyik az évek során életed meghatározó része lett, és amelyik az életed folyamán még sosem nyert semmit.
képzeld el, hogy a csuklódra kötöd a sáladat, és a karodat az anyósülés ablakán kilógatva adod tudtára mindenkinek: ti vagytok a legnagyobbak. miskolc első benzinkútjánál magadhoz öleled a másik kocsiban utazó társaidat. olyan örömöt látsz a szemükben, amit addig soha.
képzeld el, hogy megérkezel a város főterére, és nincs ott senki. képzeld el, hogy megtudod, a csapat a kövesden maradottakkal ünnepel épp, te pedig a töküres főtéren üvöltesz tizedmagaddal. "amíg élek én..."
képzeld el, hogy látod az embereket gyülekezni a városban, akik mind a béeldöntőre igyekeznek a sörözőkbe. nem érted az egészet. továbbra is a szánalom az első érzés, amikor azokra gondolsz, akik többesszámelsőben beszélnek a barszáról vagy a mencseszterről.
képzeld el, hogy elmentek pezsgőért, majd kiautóztok a város másik végére, a stadionhoz. képzeld el, hogy nem találtok ott senkit.
képzeld el, hogy elkezdenek szállingózni az emberek. autókkal, villamospótlóval, gyalog... különbusszal. a gólya, gólya c. dalban a jövő idő múlttá válik.
képzeld el, hogy megérkezik a játékosok busza. pezsgőt bontasz, beteríted vele a panorámaablakot. a focisták félmeztelenek, együtt énekel veled magyar, horvát, spanyol, bolíviai. három üveg pezsgőt locsolnak rád az ablakból.
képzeld el, hogy a klubházban magadhoz öleled a diósgyőr élő legendáját, a klubhűség szimbólumát, aki megszólalni sem tud, csak köszön és köszön. mindent.
képzeld el, hogy beengednek a szent gyepre, amit megcsókolsz. megcsókoltad hat éve is, amikor kilencedikek lettetek. akkor úgy ünnepeltél, mintha bajnokok lettetek volna. most azzá váltatok. felmászol a napos oldalra, ahol minden második héten állod végig a meccseket, pedig ülőhely is van, neked meg bérleted. mégis állsz.
mindig.
képzeld el, hogy többszáz diósgyőrivel tombolsz egy töküres stadionban, fénygránátok gyúlnak, ti pedig bezengitek a miskolci éjszakát.
képzeld el, hogy hazaérve az első dolgod kikötni a sáladat az ablakba, hogy harminc méter magasról is látszódjon a diósgyőr dicsősége.
képzeld el, hogy...
áh, úgyse értenéd.
