férfiatlan, vernyákolós poszt következik most, kérlekalássan, melynek témája a ma reggelre cipóra dagadt fél arcom. az előzetes sejtések beigazolódása dr. fürjes doktornál történt, miszerint a - legyökérkezelt, pár hónapja koronával ellátott - csapos fogam csatornájának vége begyulladt, így azt ki kéne kapni. volt nagy öröm.

öt ponton lidokain-injekció (amikor már az orrodat sem érzed), majd egy gyors rántás, és le is jött a korona. a csappal együtt. ez végsősoron egy pozitív dolog volt, ha a dolgok rendeződnek, meg lehet majd próbálni visszarakni. ez egy ötven rugós koronánál nem elhanyagolható. na de ami ezután jött, azt senkinek.

ugyanis a gyökértömést kellett kitessékelni, ami alapjáraton nem jár mészárlással, az enyém viszont egy nagyon ragaszkodó gyökértömés volt, így egy negyedórás szeánsz keretében tépődött ki, több epizódban, hogy a kedves asszisztensnőnek is lett légyen dolga, amíg a rántásoknál kétoldalt a fejemet fogta, nehogy véletlenül leszakadjon a nyakamról.

már épp vártam az első izzadtságcsepp boldog megszületését a homlokomon, amikor az utolsó húzdmeg-ereszdmeg után előbukkant az utolsó darab, melynek végén ott figyelt rám a tályog, ártatlanul, megilletődve, véresen. néztem rá vissza furán.

tamponálás után jöttek a jó hírek: holnap kontroll (külön jó, mert így nem tudok ma elutazni borihoz, akit harmadik hete nem láttam), napi háromszori antibiotikum-, valamint kétszeri gyulladáscsökkentő-kúra, jegelés, pihenés. ideális szakdolgozat-írási állapot.

na, ennyi. nem is fájt, ha?