HTML

vinszi, emberbarát. †
imi, szakállas. †
balázs, esztergás.
pándi, roksztár.
zöld, zöld. †
grafit, hegyes.
grafit, kvlt.
labanc, holt. †
tamás, fotoboltos.
rovó, muzikál. †
hazugság, napi.
interjú, blitz. †
ámbient, dárk.
ízlés, saját.
2010. 04. 29.

végül nyolckor feküdtem le, ez 35 óra volt ébren, 14 óra alvás lett belőle. igen, tudom, az én anyámat, azt.

mielőtt benyelt volna az álom, bekapcsoltam a kossuthot, hátha megy benne valami. ment, mégpedig az esti mese. pont a végére kapcsoltam oda, így hallhattam azt a cimbalomdalt, amit valamikor a leggyermekebb gyermekkoromban hallottam utoljára, most pedig a rajtaütésszerű egymásratalálásban ismét.

azt, hogy mennyire szép, nem ragoznám. az viszont nem hagyott nyugodni, hogy mi ez, honnan, kitől, mikor stb.. gúgl nem volt a barátom, egyedül abban tudott segíteni, kit keressek. a kossuth egyik szerkesztőjét dobta ki, ímél, majd a gyors válasz után kiderül, hogy a "csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok..." kezdetű nóta bartók-átirata ez, és már igen régóta az esti mese szignálja. innentől már gúgl is szeretett, és elmesélte, hogy ezt a nótát az ötvenes évek elején játszotta fel anya (tarjáni tóth ida) és fia (petrovits tamás). ez utóbbi a felvételkor hat éves.

a kossuthos szerkesztő azt írta, utánanéz, megvan-e önálló felvételen. örülnék neki.

a második lemezem végére raknám. majd.


(nagy a pofám, az első sincs kész.)

01:12 - guLi

komment

süti beállítások módosítása