itt van az ősz, itt van újra,
oda rúg ki a szamosra.

ma épp jövék hazafele a felsőoktatásból, végzem a szokásos újgyőri-viszonylatváltást, ami a szutyok 29-esről a villanyos felé történő átszállás, megspékelve a főtér keresztülszelésével, ami egy igen durva szociotrip minden egyes alkalommal, de főleg ilyen tipikálmiskolci időben, mint amilyennel ma szembesült a tömegközlekedni vágyó, vagy nem vágyó nép, hovatovább saramagot olvasni azért visszás dolog, mert ráragadnak az emberre a féloldalas körmondatok alkotóköveiként szolgáló fogalmazásmódok, valamint a mondatvégi írásjelek minimálisra történő redukálása is, mely egyébként nem feltétlenül csökkenti az ide lehányt mondatok élvezeti erejét, ugyanakkor praktikus is, mert egy soha véget nem érő stream-of-consciousness válik belőle, mindazonáltal a végére már tenmagam sem tudom, hol kezdtem el, dehát ilyen a popszakma, ahogy azt az egyszerű ember mondaná, vagyishát nem.

no, szállnék fel tehát az éppen bevánszorgó csékádé-tátrára, hátulról a második ajtón, ahogy az szokásommá vált a főteres felszállásokkor, megáll, szállnék, nem nyílik. a többi meg de. itt ütött szöget a fejembe a felismerés, miszerint ez az utaszsilip biza elromolhatott. szomszédajtónál felszállok, elhelyezkedek a rossz ajtó blokkjában. kb. a stadion után cihelődik fel egy öregasszony, meg egy lecsúszott alkesz benyomását keltő figura egy - tőlük független - prolinő társaságában, hogy leszálljanak a bulgáron. beállnak mindhárman a rossz ajtóhoz, majd mikor a szerelvény megáll, és minden ajtó kinyílik az övékét kivéve, a leszállásjelző izomból történő nyomogatása a reakció. a vezető gondolom volt annyira naiv, hogy elhitte, embereink képesek a komplex logikai gondolkodásra így, hatvan körül, hogy másik ajtót válasszanak, ezért nem is zavartatta magát, megindította a vigyigert. a három hős szemrehányó pillantásokat vetett a kb. 20 méterre lévő kapitány felé, ajtót viszont a következő állomáson sem váltottak: beáll a vas a kiliáni megállóba, a hülye vénasszony meg mégjobban nyomja a gombot. megsajnáltam, na:

- hölgyem, ha nem ragaszkodna annyira ahhoz az ajtóhoz, a többin le tudna szállni.
- *hömpf, hömpf*
- (az alkesz) dehát miért nem működik ez az ajtó, e?!

ezeket már menet közben válaszolták, de még így is bénák voltak, a viller ugyanis újfent megindult alattuk, egészen a kisvasútig vitte szerencsétleneket. ott már leszálltak.

mindezt vigyorogva végignézte egy, tőlük két méterre ülő huszonikszes pár, akik a végállomás előtti utolsó megálló előtt fogták magukat, felálltak, és odaálltak a szar ajtóhoz. csodálkoztak, hogy nem nyílik, majd bosszankodva bevonatoztak diósgyőrbe.

én tényleg nem értem ezt a világot.

the reptilian brain.