Rendőrök fékezték meg a trappistáért őrjöngőket
Tömeghisztéria tört ki vasárnap este egy kaposvári áruházban a leértékelt trappista sajtért. A rendőrök két embert előállítottak.
index.hu
kaming aut lesz most ep-választásilag, apolitikusok, sicc.
szóval az alapállás az érvénytelenre szavazás volt nálam hónapokig: elmenni szépen, személyi, lakcímkártya, aláírás, boríték, szavazólap, szavazófülke, minden körbe egy-egy iksz, a margóra egy "szopjatok szamárfaszt!", lapot borítékba, borítékot urnába.
aztán a nőm kapacitált, hogy nézzek rá az lmp-re. már korábban is szemmel tartottam őket, mert alapvetően az új kezdeményezések mellett vagyok (a kékcetlit is a civilekre adtam anno), de nem voltak túl szimpatikusak ezekkel a gyermeteg akcióikkal.
zöldszív, meg apámfasza.
pár érzékenyebb lelkületű savazónál ezek biztos kivágták a biztosítékot (lásd: uj és bede konstans anyázásai twitteren). meg hát egyes elemek a pártban régi szadesz-csinovnyikok voltak, szóval annyira nem volt vonzó az elempé-hápé nekem sem.
aztán két nappal ezelőtt rávettem magam, és elolvastam a programjukat. mert nekik volt olyanjuk.
na, azzal megvettek kilóra.
a végeredményt látván pedig teljesen elégedett vagyok: a középpárttá zsugorodott liberálbalosok, a szinte teljesen megsemmisülő judeorasszista liberálisok, a durván megerősödött, demagóg lózungokat hirdető neofasiszták, a kispárttá emelkedő zöldek... jó látni, hogy végre bele lett baszva a féltégla a politikai status quo vizébe.
és hát mitagadás, kolompárék hangos bejutási ábrándjai után a rideg valósággal szembesülve cinkos mosoly került az arcomra. csak kb. 400000 szavazóval nézték el...
viszont hogy ez hogy kerülhetett ki index-címlapra?!... én először azt hittem, viccből írja. de nem. durva, baszki.
unknown awareness.