valamintmég.

ma két órát szoptunk borival a tiszain, mert a miskolci tömegközlekedésnek nem elég, ha 50 perccel vonatindulás előtt lódul neki az ember, meg természetesen akkor sosem késik a vonat, amikor kellene neki. mindegy.

valahol a másfeledik órában jártunk, amikor az elmélyült ájszpájozást egy rendkívül buta kisfiú szakította meg. körülbelül kétévesforma lehetett, az anyja mellett totyogott, akinek hátközépig érő fonott haja, mosolygós szeme és az ehhez társuló komoly arca az igazi oltalmazó anyatípust rakta elénk.

a kisfiú vizsgálódó rácsodálkozással haladt az egyes vágány peronján, anyja balján, néha meg-megtorpanva, hogy utána öles svunggal induljon neki a következő etapnak. az egyik ilyen után vágott le egy tengely körüli fordulatot, minek következtében - mit szépítsük - seggreült. meg se várta, míg az anyja felsegíti; önerőből nekiindult újra, még jobban vihorászva, mint előtte.

persze folyamatosan vígyeltük és kacagtuk a pulyát, amikor pedig elhaladtak a padunk előtt, az anyuka felénkfordult, ránkmosolyodott, pukkedlizett egyet, majd továbbment a szeppe után.

akkor jöttem rá, hogy többek között ez az, ami kiveszett ebből a kurva országból.

de lehet, soha nem is volt meg.