HTML

vinszi, emberbarát. †
imi, szakállas. †
balázs, esztergás.
pándi, roksztár.
zöld, zöld. †
grafit, hegyes.
grafit, kvlt.
labanc, holt. †
tamás, fotoboltos.
rovó, muzikál. †
hazugság, napi.
interjú, blitz. †
ámbient, dárk.
ízlés, saját.
2009. 11. 16.

az pedig annyira, de annyira bűbájos, ahogy a zindex próbálja menteni a mundér becsületét. a tegnapi 'bábonyi dzsemboriról megjelent cikkében - ami, jelzem, rekordidő alatt devalválódott vezércikkből kisszínessé a lap aljára - ott csúsztat, ahol tud.

hogy csak pár példát kapjak elő: a cigók a helyi boltosnőt - aki mszp-s önkormányzati képviselő - fenyegették meg, mert megjelent a jobbik szombati lakossági fórumán. ő, nevét vállalva, nyilatkozik.
megfenyegették a helyi jobbik vezetőjét is. nevét vállalva nyilatkozik.
boonos és hírügynökségi jelentések szerint egy 30-40 fős csoport baltákkal szétvert egy suzukit.

tehát minden, objektívnek tekinthető hírforrás szerint a cigányok a ludasak, ahogy ez az észak-magyarországi ember számára egyáltalán nem meglepő.

erre jön a pécé index. ők is leközlik a fentieket, de náluk minden bekezdésbe belekerül egy rejtélyes "miskolci lakos", aki szerint mindenről a gárda, meg a jobbik tehet, felvonultak a cigánysorra provokálni, majdnem (!) elütöttek egy gyereket, aki még "most is húzza a lábát".

a majdnem elütéstől, értem.

arról persze sehol nem esik szó, hogy miskolc, de főleg az agglomerációja hogyan került ekkora társadalmi válságba. arról a polkorrekt, minden szarba fogalmatlanul beleugató ballib média (köztük az index is) sosem beszél, hogy miért fegyverkezik a fél megye viperákkal, boxerekkel, gázsprayjel, hogy miért nem lehet egyedül hazaengedni fiatal nőket sötétedés után, hogy mitől csótányosodik el az összes fészekrakós panel, hogy miért van lelopva minden második villanyoszlop biztosítószekrény-ajtaja, hogy hova tűnt el az avasi kilátó összes fakorlátja, hogy miért lett kiírtva a 'ládi és a csermőkei erdő, hogy épeszű ember miért nem mer átmenni a kocsijával lyukón stb.

de a kátrányos helyzetű kisebbségnek cikksorozat volt szentelve (az egyik idióta még be is költözött valamelyik putriba, hogy megmutassa, ő mennyire szolidáris a cigányokkal), és lázadás, sőt, autodafé volt, amikor molnár oszkár, meg pásztor albert megszólalt, és kimondták a helyi rögvalót.

mi történne, ha egyszer nem az lenne a szalagcím, hogy most éppen ki a rasszista, hanem hogy miért él kilátástalanságban párszázezer ember ezen a vidéken?

és bilibe lóg a kezem megint.

12:47 - guLi

komment

süti beállítások módosítása