ismeritek azt a dalt, amelyik kifacsarja a szívetek, aztán ráteríti egy szárítókötélre az udvaron, hogy a koranyári szél emelgesse a nap felé? összekacsintanak, aztán egy bárányfelhő bekúszik közéjük, de megy is tovább. sokan vannak, törik, szórják a fényt, szépiát kap a világ.

visszatennéd a helyére, de még nedves. kifacsartatod újra. meg újra. meg újra...

merci, monsieur tiersen.

csak a kontraszt kedvéért álljék itt a ma reggeli térkép, melyen a dévényi-kapu nevű országos légfrissítő már kifútta a légtér csúfságait.

sajnos atomerőművet még nem tud építeni.

visszacsatolás #2: hogy futballilag mennyire hihetetlen ez a hely, elregélném pár mondatban, hogy mizu. a szeviép azért jött a klubhoz főszponzornak, hogy megkapjon az önkormányzattól zsíros megrendeléseket. nem kapott, ezért most módszeresen leépíti a csapatot, melynek záróeleme az edző pofátlan megalázása volt, minekokán tegnap fel is mondott.
óriási felháborodás mindenhonnan, aztán este két kisbusszal elindult a csapat (!), a polgármester (!!), valamint az új befektető (!!!) nógrádba, sisa edző lakására, hogy rávegyék a visszajövetelre. ő most gondolkodik.

érik az a regény, baszki, érik.

hír még, hogy ezen kezdeményezés mellé álltam, ami lehet, hogy hiba volt, hiszen nem kizárt a nő pártaktivista/kettősügynök/földönkívüli léte, ellenben ez az ügy képes lehet rávenni az embereket, hogy elkezdjenek civilként gondolkodni. vagy csak gondolkodni, az sem utolsó.

meg felfedeztem magamnak újra a praföszit. de még mindig úgy vélem, hogy azt az utolsó nótát igazán lefelejthette volna a makszimilián.

porrada.