ja igen, és innentől cím is lesz mostmár.

örülj.

"A romák azért szervezték mára a demonstrációjukat, mert ez a Gyerekek Világnapja, márpedig számukra a gyerek a minden, mondta Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkrományzat elnöke."

tegnap kiganéztam a lomost,

a lomos annak a félszobának negyedszobának a közkeletű elnevezése, ami a hetvenes évek népszerű paneltechnikájában a perkettes lakásoknál a fürdő mellett helyezkedett el. mivel annyira lófasz kis szobáról van szó, hogy tulajdonképpen semmire sem használható, általában ide került minden lakásban az ún. gány

aminek - azon kívül, hogy egy hátizsáknyi hulladék-, meg úgy 15 centi ánégyes stóc féloldalas papírt köszönhetek - az volt a haszna, hogy számos olyan dolog került elő, amiről az életben nem hittem, hogy mégegyszer viszontlátom. ilyen pölö a saját (illetve a bátyámé is - mint szinte minden, ez is öröklődött) ablakzsiráfom, amibe belepillantva megnyugodva konstatáltam, hogy még mindig megtalálhatóak benne a szocializmus, az április negyedike, a mesterséges hold, valamint a KRESZ címszavak, ugyanakkor a novembernél egy joviális lenin-kép bazsalygott rám.
könny szökött a szemembe.

mellesleg kíváncsi lennék, hogy néz ki egy aktualizált verzió ebből a műremekből. ha ugyanúgy elkúrták, mint a teszveszvárost, akkor már ebben is olyanoknak kell lennie, mint a transzszexualitás, a hellokitty, a terrorizmus, vagy a hamburger. de talán csak nem...

visszatérve. a tegnapi lomoláskor találtam egy szakközepes papírfecnit, amire a jóképességű menzon cinborám írta rá - pár kacagó napocska társaságában - a következőket: "ne szomorkodj guli, mi három igazolatlannal is szeretünk!".

az úgy volt, hogy egyik év végén nem tudtam, hogyan reagálja majd le apám a fenti - visszanézve elég nevetséges mértékű - hiányzást, de aztán észre sem vette a bizonyítványban.

a történet megmosolyogtató, az már kevésbé, hogy az ominózus papírt utoljára tegnap láttam, ugyanis sikerült olyan jól eltennem valahova, hogy azóta is keresem. lassan már régebb óta, mint amennyit tegnap takarítottam...

toxic garbage island.

itt van az ősz, itt van újra,
oda rúg ki a szamosra.

ma épp jövék hazafele a felsőoktatásból, végzem a szokásos újgyőri-viszonylatváltást, ami a szutyok 29-esről a villanyos felé történő átszállás, megspékelve a főtér keresztülszelésével, ami egy igen durva szociotrip minden egyes alkalommal, de főleg ilyen tipikálmiskolci időben, mint amilyennel ma szembesült a tömegközlekedni vágyó, vagy nem vágyó nép, hovatovább saramagot olvasni azért visszás dolog, mert ráragadnak az emberre a féloldalas körmondatok alkotóköveiként szolgáló fogalmazásmódok, valamint a mondatvégi írásjelek minimálisra történő redukálása is, mely egyébként nem feltétlenül csökkenti az ide lehányt mondatok élvezeti erejét, ugyanakkor praktikus is, mert egy soha véget nem érő stream-of-consciousness válik belőle, mindazonáltal a végére már tenmagam sem tudom, hol kezdtem el, dehát ilyen a popszakma, ahogy azt az egyszerű ember mondaná, vagyishát nem.

no, szállnék fel tehát az éppen bevánszorgó csékádé-tátrára, hátulról a második ajtón, ahogy az szokásommá vált a főteres felszállásokkor, megáll, szállnék, nem nyílik. a többi meg de. itt ütött szöget a fejembe a felismerés, miszerint ez az utaszsilip biza elromolhatott. szomszédajtónál felszállok, elhelyezkedek a rossz ajtó blokkjában. kb. a stadion után cihelődik fel egy öregasszony, meg egy lecsúszott alkesz benyomását keltő figura egy - tőlük független - prolinő társaságában, hogy leszálljanak a bulgáron. beállnak mindhárman a rossz ajtóhoz, majd mikor a szerelvény megáll, és minden ajtó kinyílik az övékét kivéve, a leszállásjelző izomból történő nyomogatása a reakció. a vezető gondolom volt annyira naiv, hogy elhitte, embereink képesek a komplex logikai gondolkodásra így, hatvan körül, hogy másik ajtót válasszanak, ezért nem is zavartatta magát, megindította a vigyigert. a három hős szemrehányó pillantásokat vetett a kb. 20 méterre lévő kapitány felé, ajtót viszont a következő állomáson sem váltottak: beáll a vas a kiliáni megállóba, a hülye vénasszony meg mégjobban nyomja a gombot. megsajnáltam, na:

- hölgyem, ha nem ragaszkodna annyira ahhoz az ajtóhoz, a többin le tudna szállni.
- *hömpf, hömpf*
- (az alkesz) dehát miért nem működik ez az ajtó, e?!

ezeket már menet közben válaszolták, de még így is bénák voltak, a viller ugyanis újfent megindult alattuk, egészen a kisvasútig vitte szerencsétleneket. ott már leszálltak.

mindezt vigyorogva végignézte egy, tőlük két méterre ülő huszonikszes pár, akik a végállomás előtti utolsó megálló előtt fogták magukat, felálltak, és odaálltak a szar ajtóhoz. csodálkoztak, hogy nem nyílik, majd bosszankodva bevonatoztak diósgyőrbe.

én tényleg nem értem ezt a világot.

the reptilian brain.