faszom a még mindig béta fríblogba.

hogy valami könnyeddel nyissak, a nőmnek tegnap mutatni akartam valami élelmes zenét, a vállam fölött nézte a monitort, majd mikor meglátta, hogy ez valami torzgitáros fertelem lesz, befogta... az én fülemet. aztán kapcsolt, hogy még mindig hallja, úgyhogy inkább befogta a sajátját. lüke.

a rendőrkapitányos mizériának számos tanulsága lett, melyekből majd a későbbiekben mazsoláznék, ki lett már vesézve ugyanis pár helyen, aztán akit érdekelt, az tájékozódott, aki meg leszarta, annak úgyis mindegy.

majd az unokájának már nem lesz az...

a hétvége egerben volt, ahol sikeresen megcsináltam életem első vista-hazavágását (egy daemon toolsra rágott be annyira a home basic a nőm laptopján, hogy folyamatosan bootolta önmagát, de már jól van, köszöni), ami viszont ennél érdekesebb, hogy beslisszolhattam az alkoholisták főpróbájára (a nőm jogán, aki színkörös). székek nélkül, párnákon, fél méterre a szereplőktől.

amikor vége lett, mindenki percekig néma kussban. egyszerűen nem tudtad, mit csinálj. fakadj sírva? rúgd a falat? vágj eret? üvölts? röhögj? hümmögj és bólogass?

nem tudtam. én csak néztem azt a kurva kavicsot, amit mindenki megkapott kifelé menet.

húzta a zsebem. nagyon.

scavenger of human sorrow.