szombaton hivatalosan is megvásáltam vinz kolumbusz kristófját, új fejezetet nyitva a rokksztárkodási szappanoperámban. igen, első villanygitár.

egyrészt ugye nem is akartam pesten maradni éjszakára, aztán különböző zenekari szakmunkások hatására mégis a székesfővárosi kocsmák vendégszeretetét voltam kénytelen élvezni, aztán nemélvezni.

mindazonáltal az új szerszám a kipróbáláskor jól szólt, külsőre tetszetős, és mivel valamikor a hetvenes évek derekán rakhatták össze jóravaló japán munkáskezek, karcos, néhol ütött, amolyan egészségesen megviselt jószág. és nehéz, mint a kurvaélet. igazi férfihangszer, na.
kedvelem.

úgyhogy most vagy nagyon sürgősen szerzek hozzá egy kombót, amivel hagyományos, vagy egy összekötőkábelt, amivel kompjúterizált riffelés lesz esedékes. az esélyek ez utóbbira a legnagyobbak, lévén a hétvége financiális armageddon volt a házi költségvetésnek.

a pózerkedés, na, az már viszont megy. az mindég.

speak to me/breathe.