semmi különös, írom ezt a fost, május kettő a leadási határidő, természetesen most is az utolsó két hétre hagytam a legjavát, visszatérnek a régi, aktív egyetemista éveim rutinjai, az időelbaszások, kávék literszám, bár ez most jóval szolidabb, haladok is vele, csak kár, hogy nem az lesz belőle, amit akartam, de nem érdekel már. lépnék tovább.

apám ma behoz egy kék kendőt, rajta egy fehér címkével, mosolyog diadalittasan. a címkén a következő felirat: 1988. IV. 14, Zolika. engem is beszerveztek, szerencsére az úttörésig már nem jutottam el, kilépett belőlem a párt.

tiszta szerencse ez egyébként, visszagondolva a kora tizenéves éveimre, amikor meggyőződéses vadbalosként agitáltam, meg vitáztam olyan dolgokról, amikről lövésem nem volt, mert mindig mások véleményeit köptem vissza... nagyon gusztustalan kis úttörő lettem volna. a kisz-tagságig talán már nem jutottam volna el, vagy ha igen, valami téglaként bomlasztottam volna őket belülről.

na, vissza az észt bankválsághoz.