azon felül, hogy olimpiát lesek, bringázok, futok (!) és cévéket lövöldözök különféle multinacionális korporációknak (amik az éhező nemzetek genocídiumai, ugye), kurvára nem történik semmi. illetve de, szeptembertől már biztosan pest, addig jó lenne állást találni.
ugyanakkor vettem egy pár tangapapucsot, és gecire tetszik ez a szám, itt lent. menthetetlen vagyok.
most anélkül, hogy elregélném az elmúlt hónapok történéseit, inkább modorosan kifakadok azon, mennyire nem képesek az emberek az igekötők használatára.
"meg van az első olimpiai érem". meg van, meg.
"semmi bánat, semmi kétely, megy a viktor, jön a slayer."
hétfőn leállamvizsgáztam, pupákok, úgyhogy ezzel az aktussal le is zárom tanulmányi pályafutásomat egy jó időre. köszönöm a folyamatos gratulációkat, jókívánságokat, cserébe most nem slayer jön (pedig nemzetközi slayer-nap van - isten éltesse araya tamást!), hanem egy vonatkozó nóta, amit ma a villamoson találtam ki, hogy idehányok.
ni.
pictures of my youth
ask if i've become what i wanted to
keep moving, don't look back!
az ötven méterre lévő bölcsiből félpercenként szirénazaj és az "anya!", "anyanézd!", "... vagyok" fonémák megafonba ordítása délelőtt 9-től. mindkettőnél kiválóan érvényesül a diósgyőri lakótelep akusztikája, háromszor-négyszer veri vissza a hupákolást a panelsor. tegnap délután pedig az oviban volt teszkógazdaságos alma zenekar, a setlistbe négyszer került bele a virágéknál ég a világ... című örökbecsű.
gyereknap FTW.
egyrészt elbasztam, mert az előző volt a 666-dik bejegyzés, és ilyen esetekben mindig valami modoros gumisátánkodást kell posztolni, erre én beraktam a feka long island-ieket. puffneki, vntrve.
másrészt olyankor tér vissza igazán a hitem a magyar egészségügybe, amikor a 24 éves barátom karfájását két orvos kvázi kiröhögi, hogy egyáltalán meg meri mutatni, amikor az csak egy karfájás, pihentesse, borogassa oszt' jónapot, és csak a harmadik, ismerős rokona doktor képes egy alapos kivizsgálás és többszöri konzílium után megállapítani a mélyvénás trombózist.
de most tényleg, végre megcsinálom a fosdolgozatot, itthon döglenék, játszanék a vice cityvel, hallgatnám az új prongot, torche-t, 16-t, erre itt fúrnak az ablakom mellett, de úgy, hogy a gondolataimat nem hallom.
szombaton, bazmeg. hogy verné bele a ménkű a művezetőtökbe a tulipános istenfaszát, azt.
az a rész ugye megvan a keresztapából, amikor mike lelövi mccluskeyt és sollozzot, majd kitör a háború és a család katonái matracokra költöznek? na, a matracos rész alatt egy bácsika zongorál, akit willi cicci néz merengve. a bácsika francis ford coppola papája, carmine, a dal meg a this loneliness nevet viseli, e:
elég szépen benne van a negyvenes évek vége ebben a másfél percben, úgy hiszem.
nu, most mindjárt meglesz a százezredik karakter, utána már csak a pöcsölés lesz vele, irodalomjegyzék, miegymás. pénteken nem aludtam, úgyhogy megdöntöttem a legutóbbi rekordot, ezentúl 38 óra az egyvégte.
mondjuk az alvás ma is kimaradt, de legalább elkészül a fosdolgozat. és végre foglalkozhatok egy csomó pöpec dologgal. legalább egy hétig.
utána fényelhetem a tételeket a fosvisgára.
jaigen. rég volt már muzikalitás, úgyhogy következik siku szájensz és nászau zumbi előadásában az ámoh dzsi mujtu.
ma kaptam egy mélt a numero7 nevű remek cégtől, miszerint a tavaly októberben megrendelt product lemezem ma megérkezett, úgyhogy ha szeretném, el is küldik.
mi lenne, ha még kapkodnának is?
no girls, no cars, no money, no gold. the REAL hip hop