1.: a chief rebel angel uralkodik.

2.: barátnőmnek tetszik az unsane.

csak ezt a kettőt akartam, sziasztok.

astoria.

[23:06:01] gehnbi: viszont ezt a yppah-t nem tudom megunni
[23:06:40] Srég [dógoz: nekem az nem jött be
[23:06:57] gehnbi: jó, neked az explosions se jött be, nekemazmeg alfaomega:)
[23:07:11] Srég [dógoz: :)
[23:07:28] Srég [dógoz: ha alfa rómeó, akkor omega júlia?
[23:07:32] Srég [dógoz: :'(

hír tegnap: kiraboltak egy entájör falut egy benzinkúti bankkártyás lófaszon keresztül. a bemondó szerint lejcsesztersájörben.

lejcsesztersájör, értem.

jaj, már negyed van, lekésem a nyolcórási zéhát.

mert blogot is ilyenkor kell írni. ehfaszom.

nálam járt ma a humor herold.

a dolog ott kezdődött, hogy a szokásos wiwcsekkin alkalmával az üzenőfalról (a nyelvi humorban amúgy igen erős) marci komám egy szösszenete tekintett vissza. ez volt:

-miaz, 4 lába van?
-ló.

khm, aztán beszélgetésfolyamot indítottunk bercivel, akinek elmeséltem, hogy régen, a bláthy ottó kapcsolásirajzkészítő intézetben történt meg az az eset, amikor az én bandi barátommal azt találtuk viccesnek, hogy kellően rövid szavakat megfordítva, majd az eredeti szóval összeragasztva mókás kifejezéseket kaphatunk. sok ilyen kreálmány született, de a leghíresebb mindmáig a pókkóp.

ezt különösen viccesnek találtuk akkoriban.

aztán egy kellően unalmas órán belémhasított a felismerés, hogy úristen. ezt aztán tettek követték.
íme:

énkérek.

és ezzel még mindig nem volt vége a haddelhadnak, hiszen kialakult egy diskurzus arról, hogy akkor most a poszthardkór, mint olyan, az egy jó műfaj-e, és ha nem, akkor miért igen. íme:

[21:00:25] gehnbi: nemtom, én kamázom ezt a stílust
[21:00:38] Srég [dógoz: én nemtom mi az a stílus akkor
[21:00:41] Srég [dógoz: de nem is érdekel
[21:00:42] Srég [dógoz: :)
[21:00:52] Srég [dógoz: mindenesetre a kruger jó. cult of luna jó.
[21:00:55] Srég [dógoz: ezek mik akkor?
[21:01:04] gehnbi: a kruger az poszthácé
[21:01:09] gehnbi: a cultofluna meg posztmetál
[21:01:10] gehnbi: szerintem
[21:01:13] Srég [dógoz: pfff
[21:01:16] Srég [dógoz: sztem meg metál
[21:01:18] Srég [dógoz: azt kész
[21:01:21] gehnbi: :)
[21:01:28] Srég [dógoz: ennyi erővel bazmeg
[21:01:35] Srég [dógoz: a darázs az a postméh

...

egy kicsit az előző poszt szájízéhez tartozik még az, hogy a világ talán leghangulatosabb videóklipjeit bizony eyehategodék csinálják.

ilyesfajta szeretettel teli zenéhez egyébként sem párulhatna más, mint vidám, lélekmelengető képsorok sokasága. fogadjatok szeretettel kettőt.

a kiképzőpálya kora:

aggódás-másnap:

kérjétek őket ti is viván, emtívín, kívánságkosárban.

viszont kaposvárott hallottam egy cuki kis történet. úgy szólt, hogy egy, a helyi egyetemre járó lányka kiment családdal taljánországba, aztán hogy, hogy nem, összejött egy olasz pacákkal (ha jól rémlik, ottlétük utolsó napján), akivel a kellő szimpátia megléte után smárolási tevékenységet folytattak.

aztán eljött a búcsúzkodás ideje, a famili meg útnak indult visszafelé. a hazaúton azonban a lányka száján fura foltok, később fekélyek jelentek meg, kellő aggodalmat szolgáltatva a családtagoknak ahhoz, hogy még egy talján kórházba szaladjanak be kúráért.

a vizsgálatok után a doc in duty kissé feszengve közölhette a lánnyal, hogy bár nem akarja megijeszteni, de a labor olyan baktériumok jelenlétét mutatta ki az ajkán, amelyek általában oszló hullákon találhatóak meg.

természetesen csuklóból rendőrség, akik aztán a baktériumgazda szálláshelyére kiérkezve rögtön két holttestre bukkantak.

ja, tanulság? az nincs.

ápdét: faszt kell 16 oldal. 1500 szó kell. nemtudom, honnanafaszból szedtem amúgy...

viszont mégiscsak hasznos ez a blog, komolyan.

jé, egy blog.

hát volt olyasmi, hogy voltam kaposvárott múlthéten, de az ne érdekeljen tégedet, mert semmiközödhozzá. aztán olyan is van, hogy hideg, amit viszont cefetül nemkedvelek én, ezért a kurvaanyját. azt is elmondanám még, hogy közeleg a partyhónap, ami a decenber, a partyt meg a visgaidőszak nevű förmedvény szolgáltatja magabiztosan. fasztneki.

fontosnak tartom még megemlíteni továbbá, hogy disfear. ha nem tudnád, a disfear egy igen-igen suttyó tánczenekar, a suttyókrém elitjéhez, vagy úgyis mondhatnám, a suttyóelit krémjéhez tartozik. alátámasztásképp hallgassad meg új szerzeményüket, mely az éld a vihart című korongukon lesz hallgatható nemsoká.

valaki belevésett a liftoldalába egy fordítottkeresztet, pofáslett, szépkövér, szabályos, meg minden. erre valami paraszt nem megnyújtja az alsó szárát?! ostoba keresztények...

napi dilemma: ha interkvlturális menedzsment tárgyból kell egy 16 oldalas beadványt írnom svédország kultúrájáról, akkor abból optimális esetben hány oldal szóljon a metálról?!..

queen of the meadow.

...aztán amikor ma az ebédre szánt tíz halrudat belepréseltem a forró olajba, elindultam a hűtő felé, hogy akkor én most keresek innivalót hozzá. sztárkóla volt ott, amiről azt kell tudni, hogy olcsó, miskolci áru, és momentán az egyetlen kólaízű lötty, amit képes vagyok fintorgások nélkül leküldeni. se utóíz, se tapadó fogak, semmi. az egyetlen hibája, hogy tíz flakonból legalább egy-kettő az ihatatlan kategóriába kerül, valószínűleg valami sorozatos gyártósori malőr miatt.

úgyhogy éppen ezt a fogyasztásra alkalmatlan valamit öntöttem ki, majd elővettem a sarokból egy svepsz szőlőt, de valószínűleg elmerenghettem a rotyogó olajon, mert nem kapcsoltam a flakon szénsavrohamára, így konkrétan olyan spriccpartit rendeztem a konyhában, mint a sumaher valamelyik vébécíme után. a mák a dologban az, hogy a konyhai hármas elosztó tele volt, így nem jöhetett létre a szénsavas üdítőital és a váltóáram szentségtelen frigye, ahogy a forró olajba sem került belőle, elkerülvén így a mégnagyobb parádét.

sűrű anyázások közepette töröltem föl a ragacsos szart mindenhonnan, majd gyorsan folytattam is az átokszórást, amikor tudatosult bennem, hogy a halrudak merő olajos szivaccsá változtak a túlsütéstől.

nem vagyok én ehhez hozzászokva, basszameg.

az imént szembesültem a konyhában azzal a húros tojásszeletelővel, ami már nagyon-nagyon kislurkó koromban is a kedvenc konyhai gadzsetem volt, de valamiért aztán jópár évig eltűnt a szemem elől.

a nagy egymásratalálás természetesen ugyanabban a cselekvésfolyamban folytatódott, ami négy-ötévesen is szokványos volt.

igen, nekiálltam gitározni a tojásszeletelő húrjain. és?! 

a kettővel ezelőtti fotós poszthoz kapcsolódik még, hogy amikor újrafényeltem a képeket, az egyiken megjelent nekem magyarország torka, hazánk jelenleg egyetlen igazi rokksztárja, a drogpusztító antikrisztus, csihar attila.

külön felhívnám a figyelmet a kép sorszámára. nem, nem én adtam neki, hanem a kodakom az exponáláskor.

véletlenek márpedig nincsenek. legutóbb a pápa, most meg ez...