igazán kellemes meglepetés az emkettő új dizájnja: sűrűn antialiasolt, remekül kidolgozott népi motívumok, kellemes színválasztás, jó mozgások, na meg azok a levektorolt székely épületek sem éppen kutyák. vell dan.

ehhez képest a tévékettő hosszú erőlködés után kiszart egy ilyet. a kép lövi is le egyből a poént; az egybeesés bizonyára véletlen, a logóméker kreatívok meg gyaníthatóan busás lét kaptak a végtermék leadása után. ahogy annó az emeregy/-kettő/-három után is a britek. azon is sokat gondolkodhattak.

rázkódok ma a buszon hazafelé, és minthogy nálunk már plazmatévé is van egyes járatokon, nézegetem a rajta futó hirdetéseket. az egyik megragadott, névszerint a városi mentőállomás esdekelt adományért rajta, hogy tudjanak venni defib-gépet, fali vérnyomásmérőt, ilyesmit. aztán.

lyukóban ma megvertek egy buszsofőrt. vagy inkább úgy mondom, ma is megvertek egy buszsofőrt. a tettes obszcén mozdulatokat, kifejezéseket használt, inzultálta a buszon utazókat, majd leszállva a jármű oldalát ütötte.

2008, észak-balkán. itt tartunk.

sieg howdy.

röviden.

köcsögök.

"Eme nagyszerű koncert után a Carcass-nak nem lehetett könnyű dolga, de erről sajnos nem engem kell megkérdezni, hiszen egyrészt nem csípem a csapat muzsikáját, másrészt velük egy időben lépett színpadra a fehérvári Cadaveres, így inkább őket választottam."

a fenti sorokat a heavymetal.hu nevű vicclap egyik wannabe-újságírója szülte világra. a komikum röviden úgy jellemezhető, mintha egy sportújságíró úgy döntene, szarik ő az olimpiára, leközvetíti inkább azt, melyik vadjak éri el előbb az ötezer méteres magasságot a kancsendzsungán.

hírértékű tényanyag, miszerint kikaptam a billentyűzetemből az ű betűt. rendkívül idegesítő volt, hogy a normális enter helyett egy csonka lófaszt találtam az új klavon, ezzel együtt egy ocsmány széles ű-gombot (igen, a default enter felső részéből). a huszonkilencedik ű-s leütés után döntöttem a csonkolás mellett, és nem bántam meg. mutiláljatok ti is billentyűzet.

továbbá van új amon amarth, és bár első hallgatásra csak kissámlin ér fel az előző két lemezhez, a nyitónóta a régi rutin szerint nyitotta ki a kisbaltát a zsebemben.

ugyanakkor az új slipknot pár szám kivételével erőlködés, középtempós pepecs, az új soulfly bunkó paraszt, tressizfress, öl, meg minden, az új motörhead meg motörhead. szia.

teach you how to sing the blues.

"Magyarországon a GDP 0,2 százaléka megy a sportra. Hosszú távon a magyar sportfinanszírozás állapota tarthatatlan."
index.hu

"messze jövendővel..."

(istvánnak.)

holvolt, holnem, volt egyszer egy falu, tán még most is áll valahol a keleti végeken, amit alsónyájasnak hívtak, bár ez a név most nem igazán fontos. ám, ha már meg lett említve, érdemes elmondani, igen régi faluról van szó, már árpád apánk is itt legeltette a sok népek nyáját, innen hát a név (az alsó nevet csak a funkcionáriusok toldták hozzá, elvégre mégse lehet a huszadik században egy falu neve szimplán "nyájas").

lakott ebben a faluban egy idős bácsi, akit hogy-hogynem, áristonnak hívtak. nagyon szerette őt a falu népe, de nemcsak azért, mert mindenkivel kedves volt, valamint mindig hegyesre pödörte bajszát, hanem mert ő volt az első a faluban, akinek sikerült fáról neveltetni uborkát.

áriston bácsi ifjúkorában - még a nagy háború előtt - járt a székesfővárosban, ahol egy ismerősét látogatta meg. ezt az ismerősét k.szabónak hívták, és arról volt híres, hogy egyike volt az első magyaroknak, akik fásuborkát tudtak nevelni. ez igen nagy kunszt volt, hiszen fáradságos munka rábírni az uborkát, hogy fáról teremjék. k.szabó sikere felpiszkálta a századforduló magyarjait, kikből egyre több és több jelentkezett, hogy nekik is sikerült a kinevelés.

innentől már csak egy lépés volt, hogy szervezetbe tömörüljenek, majd - az objektív elbírálás végett - fásuborka-szépségversenyeket rendezzenek, melyet úgy határoztak, négyévente tartanak. ezeket a versenyeket uborkiádoknak nevezték el, és azért ülték négyévente, mert ennyi idő kellett ahhoz, hogy díjazható méretűre növekedjenek a zöldségek.

hazatérvén falujába, áriston bácsi igen nagy szakértelemmel látott neki a fásuborkák nevelésének, melyből végre az sült ki, hogy a magyar fásuborkanevelő szövetség egymás után több uborkiádon is aranyéremmel jutalmazta az öregurat. csudájára jártak a faluban a népek, de még a környező vidékekről is jöttek, ami pedig igen ritka volt, elvégre alsónyájas sosem volt fő turisztikai célpont (eltekintve a főtéren álló r.k. templomtól, mely korai barokk stílusban épült, és a megyéspüspök is gyakran látogatta).

a gondok akkor kezdődtek, amikor áriston bácsin eluralkodott a kor, és egyre nehezebben érte fel az uborkafák magasabb ágait. aztán egy júliusi délutánon eltávozott az élők sorából, de a halálos ágyán meghagyta fiának, leventének, hogy vigye tovább a hagyományt, gondozza a fákat, hogy eztán is szépen teremjenek. levente megígérte az öregnek (tehetett mást?! nem tehetett. ilyenkor mindnyájan a legesetlenebbek vagyunk), később aztán bánkódott eleget oktalanságán.

az ifjú ugyanis nem leste el az idős áriston bácsitól a szakmai fortélyokat - őszinténszólva nem is nagyon érdekelték a zöldségek, sokkal jobban szerette a zöldalmát, vagy mondjuk a barackkompótot -, így amikor kilépett a kertbe, tanácstalan arccal vakargatta üstökét. annyit tudott, hogy locsolni kell a fákat (merthát minden növény igényli a vizet), ígyhát csak locsolt, locsolt, locsolt naphosszat.

nem is nagyon nyert már érmet az uborkiádokon.

csak ült a nyárikonyhában egy sámlin, bús pillantásokat vetve a kerti fák koronájára.

azért csak jó ez a fotomasinéria ebben a teflonban. így például le tudtam ma kapni ezt:

szegénynek rábaszhattak a tarkójára, miközben gépelte.

ma amúgy a városban voltam, vettem mindenféle rákságot a mobilhoz még, mert pinpelni kell.
köszi emtíví.

mindamellett antikvában is voltam, ahol egy ezresért kaptam egy csehovot, egy mrożeket meg egy feuchtwangert. utóbbit az én drága imim ajánlotta.
köszi imi.

egomachine.

ja izé, visszajöttem már rég, csak hagytalak titeket kétségek közt vergődni.

amúgy nincs sok dráma. meglett az új mobilgádzset, kedves, aranyos, működik, jólérzimagát, köszöniszépen. volt egy háború, amíg nem figyeltem. ja, meg olyan zenéket hallgatok most, mint például a down i go nevezetű mókizenekar, akik az új lemezükön csupa zsarnokokról énekelnek (az a lemezük címe, hogy "ez a zsarnokkór", de az előző lemezük címe meg "ez a katasztrófakór". de van dínós is, meg robotos is...). kedvencem a ceauşescus nóta, remélem, majd eljátsszák egyszer temesvárott.

vagy az idi aminosat ugandában. elég életszerű.

meg még voltam 'kövesden, ami még mindig egy igen büdös hely, de szeretnivaló. főleg, ha a vikingek helyett lengyelekkel van az ember körülvéve. a víz is tisztább.

fúj, azt a mocskos pofámat már.

celestial dusty groove.

nosakkor jónapot kívánnék.

az egyszerűség kedvéért pontokba szedve tudatnám a világot hogylétemről, ha le nem szarod te, nyájas olvasó.

 • vezekelve azon bűnöm okán, hogy ezidáig semmilyen bérrel jutalmazandó munkát nem végeztem éltem folyamán, belevágtam a sűrüjibe. az azt teszi, hogy elmentem leendő apósomék barackosába napszámosnak. rohadék, szúrós dolog az őszibarack, főleg, ha a drága ukrán csempészeknek déli napsütésben kell megszedni, de a kellemetlenségekkel arányban áll a 600-as órabér, meg az ötórás munkanap. de csak mert jól megy.

 • a fentin kívül más helyről is sikerült korpát gyűjteni, így hamarosan beindulhat rokksztárkodási eseményláncolat. vagy nem. folytköv.

 • az imént kinyitottam a hűtőt, hogy én biza iszok sört. két, dobozos soproni bazsalygott rám. megragadtam az egyiket, bontom, nyelem, phőőj! no rendben, de azért ennyire mégse lehet már szar a soproni. lesem a páncélját: szűz. oké, értem, de hogyan kerültek oda?!

 • a fentebbiből kifolyólag most vizet iszok. az is alkoholmentes, de legalább nincs fos íze.

 •  camus nagy figura lehetett.

na ennyi, pupákok. kedden megyek vissza, sok a barack még a fán. úgyhogy egy hétig aviszonlátás.

thief.

"A színpadon pisilt be Nelly! - A színésznő a színpadon pisilt be nevetés közben."

szóval megjöttem, meg minden. rövid sommázatom: kurvul el a hegyalja. a hosszabb meg nagyjából úgy néz ki, hogy egyrészt kedves édesanyját annak, aki a mobilbudikon, kézmosókon, hangosításon stb. spórol, másrészről a főfellépők névsora már tokaj előtt is heves kurvaanyázási ingerenciát gerjesztett, így utólag meg elmondhatom, joggal.

mert pölö a katatónyjából tíz percet bírtam (unalmas), a kalyibámból talán kettőt (fárasztó), abból a dzsüliett end dö miafaszból ötöt (semmi), aki meg elment sziksztinájnájzra, annak le kéne fűrészelni az arcát.

a fentiek miatt az egész fesztet belengte egy bepunnyadt miafaszvan-érzés, engem meg megerősített abbéli meggyőződésemben, hogy harmadik éve hanyatlik a hegyalja, és ha a jövő évi tizedik szeánszra nem képesek valami összeszedett névsort búkolni, a jóisten se menti meg a tokajfesztet a lassú rothadástól. aztán.

2000-ben ügye azért indult el ez a sorozat, mert a szőröstalpúak beleszartak a tiszánkba, így - az ökokatasztrófán felbuzdulva - környezettudatos népek lepték el a rakamazi kenpinget. nu, nyolc év alatt sikerült teljesen kivetkőzni ezt a baromságot: úton-útfélen kosz, mocsok, szemét, szar, szemét, szar. ujjé a ligetben.

szerencsére az enbernek akadnak barátai, akik kiragadják a potenciális szarkedvből, így számomra alapvetően pluszos volt az idei móka is, ahogy minden eddigi.

és képzeld, megtanultam mosni. irdatlan.

touching the void.

nu, drága barátim, idén is eljöve a pillanat, amikor azt mondom: tokaj.

jók legyetek, amíg, kedvet ne a tyúkhúsra, ne igyatok sokat, csak eleget, miegymás.

és mivel sosem hagylak titeket öö...szóval nem útravaló, mert azt az kap, aki útra való. ti meg nem mentek sehova, szóval ez a helybevaló. tehát nem hagylak helybevaló nélkül szíves mindnyájotok.
meg az amúgy is faszság lenne, úgyszólván.

álljék tehát itt egy újabb szemelvény az ominózus füzetből, mely természetesen nem jöhetett volna létre a bláthy ottó villanydelejezési nevelde nélkül, legyen áldott minden téglája.

from gagarin's point of view.

nem nagyon térek magamhoz a tegnap után.

mert az is nagyszerű dolog, ha a suttyó, belsőborsodi, látens proligyerek meglátogatja a nagy pest, aztán olyan szeretetben, meg kedvességben részesül az évente kétszer-háromszor látott barátaitól, hogy még.

az is igazán remek, amikor a cinbijei próbáján megengedtetik nekije, hogy éltében először villanygitárt fogjon kezibe, de akkor már mindjárt egy kétszázharmincezrest, mert kicsire nem adunk (végeredmény: fülig érő szájjal riffelés, sűrű, unterbajusz-bazmegokkal spékelve).

szívet melengető az is, amikor hősünk az artemovszk 38 felé tartva egy parkoló autó mellett meglátja két, számára igen kedves hazai rokkbanda tagjait iszogatni, akik - miután odapofátlankodik hozzájuk - nem hajtják el a gecibe, hanem halál közvetlenül befogadják, társalognak vele, ilyesmik.

de ami ezek után a hajóban, az mindent vitt.

fellépett a színpadra ugyanis egy tüsihajú, farmeros, szürke pólós bácsi, és negyedmagával lenyomott egy olyan koncert, amire nem számított senki. a proligyerek sem. mert azért ott volt mindenkiben a félsz, hogy ez a helmet, már nem az a helmet, de hogy egy kvázi rokklegenda - közelítve az ötvenhez - ilyen őszintén, energikusan, mindenféle allűrök nélkül és kicsattanó örömmel riffeljen, az mindenkit taglózott.

hogy mennyire közvetlen, barátságos és anti-sztár ez a drága ember, remekül mutatja, hogy végig beszélgetett a közönséggel, két szám között bartókot szólózott (ha minden igaz, délután még a bartók utcába is elment, hogy fotózkodjon az utcanévtáblával), elsajátította az alapvető magyar kifejezéseket (köszönöm, lófasz), a ráadás előtt lepacsizott mindenkivel (ahogy a többiek is), valamint a koncert után körülbelül fél órát maradt a színpad szélén fotózkodni és/vagy dedikálni minden létezőt, amit a kezébe adtak. a mörcsöndájzer-pali már rég el is tűnt, mikor page még mindig rajongva volt a pódiumon - ez persze nem az ő hibája: a komplett merchpultot 5 perc alatt felvásálta a lelkes közönség.

kis adalék még, hogy a konci alatt északkeleti emberünk a wackor-frontenberrel, mikivel hepajkodott, két szám között pedig nemcsak az derült ki, hogy helmet nélkül nem lenne wackor, hanem az is, hogy mikinek óriási példakép hamilton bácsi.

mitmondjak, nekemis. volt is, marad is.